Ti karcsúsító blokkok égnek

Egy baloldali gondolkodó szemében vajon miért probléma, sőt veszély az a tendencia, amely végső soron talán nem más, mint az internacionalizmus ad abszurdum vitele? Kétségtelen, hogy irodalomtörténeti tanulmányaim mellett egyre inkább foglalkoztatnak a globalizáció kérdései. A modern szocialista velleitású irodalom elkötelezettje — úgy vélem — nem hunyhatja be a szemét e rendkívüli súlyú és hatású ideológiai jelenség előtt.

Én úgy látom, hogy a globalizáció a finánc- és kereskedelmi tőke inter­nacionalizmusa, melynek célja a neo­liberalizmus és a neo­konzer­vati­vizmus furcsa egyvelegéből következően olyan világ­uralom meg­teremtése, amely élénken hasonlít az ókori Athén polisz-demokráciájára: egy felfoghatatlanul gazdag, szűk elit az őt körül­vevő és kiszolgáló szellemi és technikai infra­struktúra segítségével uralkodik az emberiség helóta milliárdjai felett.

A nemzetközi szociál­demokrácia pedig bénultan asszisztál ehhez a folyamathoz. Mindez eminens szociológiai tény, amely közvetlenül érinti a humanista kultúrát.

A tavaszi és nyári sorozatában Christos Costarellos esküvői ruha, a csipke szövetet nagy területen használják, és a menyasszony ártatlan és szexi temperamentuma élénken jelenik meg, tökéletes esküvői ruha a romantikusoknak Az esküvői ruha Christos Costarellosból származik, a kép az Oriental IC ből származik. Jelenleg az észak amerikai piacon kevesebb, mint dollár vásárolhat Chevrolet K Blazer t körül, az ár körülbelül dollár, mintegy 31 jüan. Jelenleg az online hiteliparban több mint P2P platform létezik, amelyek azt sugallják, hogy együttműködnek a biztosítótársaságokkal a különböző típusú biztosításokban: az érintett biztosítási termékek közé tartoznak a számlavezetési biztosíték, a hitelfelvevő személyi balesetbiztosítása, a biztosított biztosíték biztosítás, a vezetői felelősségbiztosítás, Teljesítménygarancia biztosítás, stb. A határokon átnyúló elszámolási vállalat azt mondta újságíróknak, hogy a jelenlegi határokon átnyúló e kereskedelmi üzletág új szintre emelkedett.

Vagy ez tévedés? Politikai okokból azért zártak ki ben az ország összes egye­teméről, mert földhözragadtan szegényparaszt szüléimét a ju goszláv határ­öve­zetből a Hortobágyra deportálta a munkások és parasztok néphatalma.

Az ben letett állam­vizsga után, diplomával a zsebemben tértem vissza az esztergapadhoz, mivel a fent említett néphatalom nem igényelte értelmiségiként végzendő munkámat. Erre csak tól lett lehetőségem. Ez az Atlantiszként elsüllyedt irodalom, melyről az Ön pályakezdésekor nemigen esett szó, hogyan, mikor, mivel keltette fel az érdeklődését?

A modem szocialista velleitású irodalom elkötelezettje — úgy vélem — nem hunyhatja be a szemét e rendkívüli súlyú és hatású ideológiai jelenség előtt. Én úgy látom, hogy a globalizáció a finánc- és kereskedelmi tőke internacionalizmusa, melynek célja a neoliberalizmus és a neokonzervativizmus furcsa egyvelegéből következően olyan világuralom megteremtése, amely élénken hasonlít az ókori Athén polisz-demokráciájára: egy felfoghatatlanul gazdag, szűk elit az őt körülvevő és kiszolgáló szellemi és technikai infrastruktúra segítségével uralkodik az emberiség helóta milliárdjai felett.

A nemzetközi szociáldemokrácia pedig sokban bénultan asszisztál ehhez a folyamathoz. Min dolgozik jelenleg?

Én inkább úgy értelmezem a címet: hogy voltunk, akik küzdöttünk egy humanista, demokratikus szocializmusért, a kontrahens túlerő, a sztálinizmus bűncselekményei, és saját árulóink azonban ti karcsúsító blokkok égnek bennünket. Aki óhajtja, vigye magával ezt üzenetként az ismeretlen jövőbe. Könyvhét, A globalizáció és a humán értelmiség Előadás a Szabolcsi Miklós emlékülésen Úgy gondolom: mindenki, aki ebben a világban él, külön dokumentálás nélkül is elhiszi nekem, hogy e vakmerőén megnevezett témáról egy team, vagy legalább is egy kisebb intézet elmélyült kutatásai alapján megírt vaskos monográfiában vagy könyv­sorozatban lehetne csupán megközelítő választ adni arra a kérdésre: milyen állapotban érte a humán értelmiség legkülönbözőbb szféráit az a valóban világ­történelmi jelentő­ségű változás, amely ugyan már jóval korábban kezdődött, de legintenzívebb formá­jában a szovjet­kommunizmus összeomlása után bontakozott és bontakozik schwabe fogyás jelen­korunk­ban s amelyet eufémisztikusan globalizációnak vagy mondializációnak neve­zünk, anélkül azonban, hogy nyers őszinteséggel kimondanánk: s2 fogyás főleg angol­szász szilva zsírégetés, kereskedelmi és finánctőke most már akadályok nélkül az egész világot átfogó anyagi és szellemi stratégiájáról van szó, annak minden következményével együtt.

Zárójelben megjegyzendő: az informatikai forradalom nem azonos vele, nem genuin szülötte, hanem parallel kísérő jelensége csupán. Fizetett bérmunkássá változtatta az orvost, a jogászt, a papot, a költőt, a tudomány emberét. Mint látható, a két szerző rövid úton eljutott annak a társadalmi képződménynek az állapotrajzához, amely most újra közvetlenül minket is érdekel.

A civilizatórikus, a technikai viszonyok óriási hajtások segítenek a fogyásban változáson mentek át időközben, de nem mond­hatni, hogy a pertraktált viszony elvileg megváltozott volna.

Bevezető szavaimban ugyan az értelmiség állapota iránt érdeklődtem, amelyben a modem globalizáció találta őt, de tulajdonképpen elsősorban mégis az érdekelhetne talán bennünket: hogyan reagál és reagált az értelmiség az előállt bonyolult viszonyokra ma? S hogy enyhítsem a manapság bizonnyal szokatlan intonációs beszédhelyzet okozta esetleges nyugtalan­ságot egy-némely tisztelt hallgatómban, ugyanakkor nem elszakadva az eredeti kérdés­feltevéstől és kapcsolódva ahhoz a személyiséghez is, akinek tiszteletére ma itt össze­gyűltünk — átmenetileg némileg narratívabb, kolloquiális beszédmódra térnék át.

Vendég a palotában

Amit mondani óhajtok, az egy vékony, de rendkívül erős szálon kapcsolódik Szabolcsi Miklóshoz. Amikor augusztusában, a finn-ugor kongresszus résztvevőjeként szállás­helyemen, a jyväskyläi Salmirante üdülőhelyen, az estébe hajló órákban azon gondolkodtam, miről is kellene írnom az Irodalomtörténet című folyóirat készülő Szabolcsi Emlékszámába, akkor kitekintvén a csillogó tavakat övező hajladozó sudár fenyők közt az alkonyatban is valószerűtlenül kék finn égre, úgy határoztam, hogy Lékai Jánosról írok, akiről egy jeles líraértőnk, egy alanyi költő azt sem hallotta, hogy létezett ; nos, gondoltam, felvázolom, ha mégoly tömören is, e lányos arcú, kékszemű ifjú forradalmár pusztulással, a halállal eljegyzett kurta életének sorsdöntő mozzanatait.

O volt az, aki a Kassák- és Galilei-körből jövet fegyvert emelt Tisza Istvánra, aki a parlamentben egy órával előbb bejelentette a magyar nemzet sorsára nézve oly szörnyű következményekkel járó háború elvesztését. Ez az élet nagyon hamar véget ért, alig harminc évesen hunyt el a new-yorki-i Szent-József-Hospitalban.

Halálos ágyán írt utolsó versében a szenvedők és megalázottak, a kizsákmányoltak és eltiportak felszabadítására robajló seregek felett száll és zeng az ének.

És úgy vélem: a történelmi fordulat kisded hazánkat is sodrásába vonó lendülete ugyan neki is, mint sokunknak, szélesebb és mélyebb ismereteket adott arról a korról, amelyet megéltünk, de talán nem értettünk át akkor teljesen, — de nem adott olyan ismereteket, amelyek a humanitás kiküzdésére és fenntartására irányuló egykori ti karcsúsító blokkok égnek jogosultságát megkérdőjelezték volna.

Nagyszabású József Attila monográfiája befejezése kötötte le utolsó éveiben energiáját, emlék­ira­tai­nak megírására készült, s privát élete, családja múltbéli gyökereinek feltárása foglal­koztatta, — de nem a menekülés, a múltjától való elfordulás; nem a tagadás, sőt meg­tagadás mozdulatával fordult ebbe az irányba.

Akik jelen voltak annak idején az Akadémián, ahol — azt mondanám: búcsúelőadásán — Mozart Don Giovanni-ját elemezte, azok megrendültén érzékelhették: valamilyen tragédiáról beszél az előadó, egy korszak és az egyéni lét lezárulásának tudatos vagy félig-meddig tudatalatti sejtel­meivel nézett szembe önmagával, a közeledő véggel, amikor oly nehezen tudott elszakadni attól a motívumtól, amikor az Ismeretlen vészt hozó és félelmetes hír­adással jelenik meg.

Úgy éreztem akkor: ez az előadás üzenet is volt, baljós figyelmeztetés. Nem ismerek olyan írását, megnyilatkozását, amelyben megtagadta volna életművét, amelyben — oly sokakkal ellentétben, ellenállóvá igyekezett volna magát átstilizálni, nem kötött csokornyakkendőt és nem fordította ki a felöltőjét. Vajon hány értelmiségi emlékezik ma még erre a kötelemre?

Talán a legjobb, ha a polgári irodalomtudomány nálunk is ismert és elismert személyiségét, Jacques Derridát hívjuk ide tanúságtételre. A készülődés a kedvező pillanatra már régóta tart.

Van más tanunk is a szóban­forgó ügyben, már félszáz évről korábban, Marx és Derrida között. A szerzőt XI. Valóságtartalma azonban kétségbevonhatatlan. Eszmélkedésünk záró mozza­nataként azt kérdezhetjük: Miképpen éli meg ezt a szituációt legmodernebb, mai válto­zatában a magyar értelmiség?

Ez utóbbi keskeny övezet körül — emberi szeméremből ad hominem soha, sehol meg nem jelölt — émelyítő fluidum terjeng, Derrida fogalmát kölcsönözve — a nagybetűs Gyász árnyai kóvályognak.

Ez annak ellenére így van, hogy pl. Ez posztmodern korunkban talán nem is illett volna.

Az irodalomtudomány dezideológizálásának heves igénye ugyanakkor világtalanul megy el a tény mellett, hogy a glóbuszt egy minden eddiginél perfektebb totalitás fogja vasmarokba: a korábban említett multinacionális finánctőke mindent átható törvény­szerűségei. Az irodalomtudomány kizárólagos formalizálása riadt védekezés a világban s így szeretett hazánkban is jelenvaló — sok vonatkozásban ijesztő — létvalóság ellen; a posztmodern kontingencia pedig a történeti tapasztalat kiiktatása segítségével járul hozzá a tudatok manipulálásához, a világ egységben látása, az individuum helyzet­fel­ismerő tájékozódó képessége és ellenállása megtöréséhez.

Az irodalomtudósnak — úgy tetszik — nem hivatása többé tudni és meg­hallani a magyar valóság szavát, ez nem az ő ügye. Nincs még finom áttételeken átszűrődő korrespondencia sem a nyers valóság és az elvont elmélet között.

Hivatkozhatnánk persze vigasztalásul, mondjuk a De van, akit mégis zavar. Milyen jó lenne, ha ezt a nyelvi immanenciákba menekülők is így tudnák. De, hogy ne tudják, arról — ti karcsúsító blokkok égnek — a filozófia gondoskodik. S egyúttal jogosultan arra figyelmeztet bennünket: semmilyen értelme nincs a moralizálásnak.

Ebben egyet kell értenünk. Úgy kaptuk, ahogy adták. Nem tudunk vele mit kezdeni…Azt mondanám: Lukács nem tudott a posztmodern megoldással megbékülni… Nem maradt más hátra számára… mint a kultúrkritika veszélyes útjára lépni, s ez az út…elkerülhetetlenül a totalitarizmushoz vezet… A kultúrkritika arra tesz kísérletet, hogy az Igazság nevében az elnyomottakat a Gonosz ellen fellázítsa… A lázadás azonban — reménytelen, és épp ezért veszélyes is…az elméleti tirannizmus elkerülhetetlenül valamilyen politikai tirannizmus ti karcsúsító blokkok égnek vezet…ha szociális mozgalomként céljai megvalósítására tör.

1. Magyar néprajzi lexikon | Digitális Tankönyvtár
2. Illés László: A küzdelem értelme (Z-könyvek)
3. Hogyan veszítette el a maradona a fogyását?
4. [Re:] Meizu M6 Note - sikert jegyezhet - Mobilarena Hozzászólások

Útmutató ez az irodalom­tudomány dezideológizálásában hívők számára. Kéretlen tanulságul talán elég is ennyi mindabból, amit dióhéjban elmondhattunk. Moszkva, Idézi: Kelemen János: Konvergencia, realizmus, antirealizmus.

In: Világosság, Roma-Bari, Uott, Kelemen János idézésében. Bpv In: Magyar Hírlap, Hrsg, von Frank Benseler und Werner Jung.

Bielefeld, A népi demokrácia korának egyik vezető értelmiségi képviselője volt. Emlékére Rejtőzködő legendárium címmel ben interjúkötet jelent meg. Ti karcsúsító blokkok égnek a kötetbe írtam az alant következő írást, amelyet akkor visszavontam a publikálástól.