Módszertani alapjaink II. rész:  Személyközpontú segítői attitűdök

A gyermekotthonban felnövő gyermekek életében kiemelkedő jelentőséggel bírnak a különféle segítők, legyen szó szakemberekről vagy önkéntesekről. Ahhoz, hogy a segítői kapcsolat hatékonyan működjön, hozzájáruljon a gyermekek személyiségfejlődéséhez, a Carl Rogers pszichoterapeuta által leírt 3 alapkritériumnak teljesülnie kell. A segítőnek feltétel nélküli elfogadással kell a gyermekhez fordulnia, hitelesnek kell személyiségében és megnyilvánulásiban lennie, emellett pedig beleélő megértéssel, empátiáját megfelelő módon kifejezve szükséges vele kommunikálnia.

 

1. A feltétel nélküli elfogadás

Elfogadással lenni egy gyermek felé azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk lényére, érzéseire és gondolataira. Jónak és értékesnek tartjuk őt, tisztelettel és alapvetően pozitívan fordulunk hozzá. Egy példa segít közelebbről megvilágítani a működését:

Tomi, 12 éves kisfiú. Közös program gyanánt kimennek mentorával edzeni egy parkba. Amikor sokadjára sem sikerült neki az egyik gyakorlat, dühében földhöz vágta ajándékba kapott telefonját, szitkozódni kezdett. Erre a közelében tornázó nő erélyesen rászólt, amit Tomi egy összetett szavas trágár kifejezéssel illetett.

Ebben a helyzetben több cél is felmerülhet:

  • emlékeztetni a gyermeket arra, hogy dühét más módon is kifejezheti mint a káromkodás és rongálás, segítve őt konstruktívabb eszközök megismerésében
  • lehetne vele beszélgetni a tiszteletről, hogy más személyeknek, akikkel nem ért egyet, hogyan adjon korrekt visszajelzést
  • felhozhatnánk a kudarcokkal való megküzdés nehézségét, ami valószínűleg az élete számos területén megjelenik

Ami igazán fontos, hogy hibáztatás helyett a felelősségének átbeszélésére kerüljön a hangsúly. Mi a különbség a kettő között? Ha valakit hibáztatok, az egész személyéről mondok negatív ítéletet. Ez még jó szándék ellenére is a gyermek negatív énképébe épül be, amely az önbecsülés csökkenésével áll szoros összefüggésben. Aki negatív énképpel rendelkezik, ahogy azzal a gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek többségénél találkozhatunk, annak önmagáról alkotott nézetei és gondolatai becsmérlőek, saját értékeit, képességeit, sőt akár külsőjét sem tartja sokra. Ha akár nevelési célzattal, de negatív kritikus hangon bíráljuk, ezt az egyébként is sérült énképet sebezzük tovább.

Hogyan tartsunk mégis tiszta tükröt? Attól, hogy a gyermek lényét egészében véve elfogadjuk és értékeljük, az egyes viselkedéseit elutasíthatjuk, ennek pedig érdemes hangot adnunk. A „Most aztán igazán rossz voltál!” kijelentés a gyermek negatív megítélése, vagy azonnali ellenállással vagy bizalomvesztéssel jár.

A feltétel nélküli teljes elfogadás például így jelenhet meg kommunikációs szinten: „Megértem, hogy feldühített, hogy nem sikerült a kitűzött célod teljesíteni, de ahogy reagáltál attól mindkettőnknek nehezebb lett. Örülnék, ha megosztanád velem, mi járt a fejedben, amikor elöntöttek az indulatok. És én is elmondom neked, mit váltott ki belőlem.” Ebben az esetben a visszajelzésbe belefoglalom, hogy a helyzet kiértékelése során az a célom, hogy neki segítsek érzései rendezésében, és a másokra gyakorolt hatásának megértésében. Az énkép ebben az esetben nem sérül, sőt lehetőség nyílik annak formálására.

A feltétel nélküli elfogadást nemcsak verbális, hanem metakommunikatív csatornákon át is közvetítjük. Ez azt jelenti, hogy amellett, hogy mit mondunk, az is fontos hogyan mondjuk és milyen gesztusokkal éreztetjük. Ha indulatosak leszünk, amiért nem tud megoldani egy feladatot, vagy hosszú ideig elkerüljük a vele való találkozást, mert megsértett minket valamivel, akkor szintén feltételeket szabunk, csak anélkül, hogy a tudtára adnánk az okát. Azt mondjuk neki szavak nélkül: „Ha nem vagy elég okos, akkor nem vagy érdemes a szeretetemre.” „Ha nem vagy velem olyan, amilyennek szeretném, akkor elveszíthetsz.” Ezek a gondolatok komoly félelemmel tölthetik el azt a gyermeket, akit már elhagyott életében olyan személy, aki számára nagyon fontos volt.

 

2. Hitelesség

Önazonosnak lenni annyit tesz, mint őszintén és sallangmentesen benne lenni a kapcsolatban. Az önkéntes nem játszik szerepet, nem mutatja magát különbnek vagy különlegesebbnek a másiknál, önmagát adja. Leegyszerűsítve, egy önmagával összhangban lévő ember, azt mondja amit gondol, és úgy viselkedik, ahogy arról beszél. Azaz, tudatában van saját érzéseinek és attitűdjének, nem fél kimutatni lelkesedését, dühét, vagy épp érzékenységét, együttérzését. Mivel ezeket magában el tudja fogadni, nem akarja a másikra ráerőltetni. Úgy tud közel engedni magához egy másik embert, hogy közben nem bújik álarc mögé, még segítői maszk mögé sem, Carl Rogers szavaival élve, valódi személyként van jelen.

Nézzük meg a hitelesség megnyilvánulását Anna példáján keresztül. Anna 13 éves, 8 éve nevelkedik gyermekotthonban. Eleinte jó tanulmányi eredményei voltak, de ebben a tanévben 5 tárgyból is bukásra áll. Nincs kedve tanulnia, figyelme szétszórt, környezetével elutasító. A hozzá járó önkéntes matematikából és nyelvtanból próbálja felzárkóztatni, de az utóbbival ő maga is küszködik, neki sem ment igazán diák éveiben. Amikor Anna fellázad, hogy le nem ír egy újabb sort, mert semmi értelme a mondatelemzésnek, az önkéntes dilemmába kerül. Hogy motiválja úgy a gyermeket, hogy közben saját érzései is azt diktálják, ez a tárgy egy felesleges vesződés.

Ha a cél, azaz a bukás elkerülése érdekében, az önkéntes megpróbálná a nyelvtan tanulást hasznos és jó dolognak bemutatni, nem lenne önazonos. Valószínűleg semmilyen pozitív hatást nem érne el, de az is lehet, hogy a szavai és a testbeszéde közötti ellentmondásból megérezné a gyermek a támadási felületet, az egész felzárkóztatási folyamat elakadhat.

Mit lenne érdemes tennie? Felismernie, hogy ő sem szívesen bajlódott az adott tárggyal, de ahhoz meg kellett benne felelnie, hogy folytathassa tanulmányait, és ne kerüljön hátrányba. Érdemes lehet mindezt tisztán kifejeznie: „Nekem sincs sok kedvem ezzel vesződni, vannak ennél érdekesebb dolgok is, amit csinálhatnánk. Viszont, ha megbuksz ebből a tárgyból, akkor minden erőfeszítésed hiába, ráadásul nem járhatnál a barátaiddal egy osztályba. Itt maradok veled, amíg végigrágjuk ezeket a mondatokat. Ezért jöttem most hozzád, és fontos vagy Nekem annyira, hogy ezt most együtt megcsináljuk, akkor is, ha olyan mintha a fogunkat húznák.”

 

3. Empátia verbalizáció

A hatékony segítői kapcsolat egyik meghatározó pillére a segítő megértési készsége, a gyermek érzéseinek, és azok számára hordozott jelentésének érzékeny észlelése. Ezt nevezzük empátiának, azaz beleérző képességnek. Fontos eleme, hogy a segítő fél kommunikációjában visszajelezze – azaz visszatükrözze – a megértett érzéseket, vágyakat, motivációt.

Kinga: Nagyon összevesztem Andival. Kiderült, hogy kibeszélt. Ezek után lesheti, hogy szóba állok vele. – Közben dühösen dobog a lábával, és összehúzza a szemeit. Hangsúlyába szomorúság vegyül. 

Mentor: Úgy látom, csalódott vagy. Jól érzem?

Kinga: Nem vagyok csalódott, mindenkit a háta mögött szid. De elfelejtheti, hogy ezek után bármi szívességet teszek neki. – Kezeivel hadonászó mozdulatokat tesz.

Mentor: Mintha az esne rosszul, hogy eddig több dolgot is megosztottál vele, beszélgettetek, de most már teljesen megingott a bizalmad.

Kinga: Pontosan. Én kiálltam mellette. Ő elárult.

Miközben megpróbáljuk a másik szemüvegén keresztül megérteni, hogy mi zajlik benne, megismerhetjük érzelemvilágát és személyiségét. Azáltal, hogy megkínáljuk őt, azaz nem kategorikusan megállapítjuk, hogyan érezheti magát, lehetőséget adunk számára, hogy megvizsgálja mi zajlik benne. Az empatikus ráhangolódás a segítő-gyermek közti kapcsolatot mélyíti.

Az önkéntesek képzéseink során fejleszthetik érzelmi érzékenységüket, azaz hogy mennyire árnyaltan képesek érzéseket beazonosítani, affektus-figyelmüket, azaz hogy személyiségük és aktuális állapotuk függvényében mennyire készek befogadni az érzelmi jelentéseket, illetve visszajelzési készségeiket, hogy megfelelő módon kommunikálják az átérzett tartalmakat.

 

Szerző: Kovács Orsolya, pszichológus, a Vásáry Tamás Alapítvány szakmai vezetője

 

Felhasznált szakirodalom:

Carl R. Rogers: Valakivé válni – A személyiség születése

Tringer László: Gyógyító beszélgetés

Dr. Sallai Éva, Medveczky Katalin, Kozmáné Kovásznai Mária, Dr. Ficsór Józsefné: Professzionális tanári kommunikáció

Buda Béla: Empátia – A beleélés lélektana

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás